udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 9 találat lapozás: 1-9

Intézménymutató: Tóbiás Ifjúsági Központ

1995. június 5.

Tabajdi Csaba államtitkár jún. 4-én és 5-én a Fehér megyei szórványba látogatott. Jún. 4-én részt vett Torockóban az unitárius istentiszteleten, majd dr. Brendus Gyula Fehér megyei RMDSZ-elnök, dr. Csávossy György RMGE-elnök és Kelemen József torockói polgármester fogadta a magyarországi delegációt. Megtekintették a Tóbiás Ifjúsági Központot, majd Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumot. Tabajdi Csaba Nagyenyeden találkozott az RMDSZ képviselőivel, a fő téma a szórványmagyarság helyzete volt. Csombord volt a következő állomás, jún. 5-én pedig az államtitkár meglátogatta Gyulafehérváron dr. Jakubinyi György érseket. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

1997. május 12.

Máj. 1-jén Torockóban, a Tóbiás Ifjúsági Házban találkoztak a DUMA, a Romániai Magyar Diákújságírók Egyesületének tagjai. Ez volt a DUMA hetedik közgyűlése. Tizennégy diákszerkesztőség /újság és rádió/ képviselői voltak jelen. A többnapos /máj. 1-4./ találkozón mindegyikük elmondta a problémákat, de keresték a megoldást is. A következő rendezvényük, a nyári szaktábor Erdőcsinádon lesz. Jövőre lesz ötéves a DUMA, amely 1993 májusában alakult meg Torockón azzal a céllal, hogy biztosítsa a fiatalok szakmai képzését és érdekképviseletét. A mostani találkozón elnöknek újraválasztották a kolozsvári Gyenge Zsoltot. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 12., Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 13./

1997. november 25.

Magyar közgazdász hallgatók táborát szervezték meg nov. 12-16-a között a Székelykő, Tilalmas és Ordaskő bércei közötti faluban, Torockón. A Tóbiás házban gyűltek össze a különböző egyetemekre járó magyar hallgatók. Az előadók között volt Molnár Gusztáv, aki Erdély geopolitikai helyzetéről tartott előadást, Erdélyt a nyugati szférához sorolva. Érdekes volt Neményi József, a romániai versenytanács tagjának előadása. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./

1999. március 12.

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója /RIF/ márc. 5-7-e között Torockón, a Tóbiás Ifjúsági Házban megrendezte az I. Ifjú Közgazdász Találkozót. Megválasztották a RIF vezetőségét is. Elnök: Vass Attila /Kolozsvár/. /Rácz Éva: A közgazdászok szeretik Torockót. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./

1999. augusztus 4.

Torockóban, a Tóbiás-házban Kovács Ildikó megszervezte a VI. alkotótábort. Torockó történelméről, az itt lakók viseletéről volt szó. A tábor ideje alatt a múzeum helyet adott annak a gyermekrajz-kiállításnak, amelyen 5 év válogatott munkáit mutatták be. A táborozók szorgalmasan rajzoltak, az utolsó napon kiállították ki a "termést". /(horváth): A VI. torockói alkotótábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./

2000. június 30.

Sípok és furulyák címmel magyar fiatalok számára rendezett olvasótábort Torockón, a Brassais Véndiák Alapítvány Tóbiás-Házában a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár. A könyvtár hat éve rendezi meg nyaranta a határon innen és túl élő középiskolás fiatalok kéthetes olvasótáborát. A mostani rendezvényen Nógrád megyéből, a szlovákiai rimaszombati, losonci és ipolysági járásból, valamint Kárpátaljáról és Erdélyből harminc ifjú könyvbúvár vesz részt. A fiatalok megismerkedhetnek a környék irodalmi emlékhelyeivel, s találkozhatnak az erdélyi irodalmi, kulturális élet neves személyiségeivel is. /Sípok és furulyák Torockón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./

2002. szeptember 20.

A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum Bogáncs Néptáncegyüttese és a Brassais Véndiák Alapítvány Zurboló Táncegyüttese az idén előadásokban és vendégszereplésekben gazdag nyarat zárt. A Kisbogáncs csoport fellépett a Mérában megrendezett I. Kalotaszegi Gyermek Néptánctalálkozón. Júliusban a Brassais Véndiák Alapítvány torockói Tóbiás Ifjúsági Házában edzőtáborokat tartottak az együttesek számára. A tábor végén a gyermekek a falubeliek számára előadást tartottak a helybeli Kriza János Művelődési Otthonban. A szamosújvári Kérőfürdön megrendezett Erdélyi Sokadalomban a "Bogáncs iskola" ismét felvonultatta csoportjait: a Morzsabogáncs, az Apróbogáncs és a Bogáncs , majd a Zurboló Táncegyüttes is fellépett. Ugyancsak szerepeltek a Szent István-napi rendezvényeken. Szept. 15-én a Zurboló Táncegyüttes az első marosludasi Gyöngykoszorú fesztiválon vett részt. /A bogáncsos és zurbolós nyárról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2003. augusztus 7.

Véget ért a Politeia Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület által szervezett II. Torockói Diáktábor. Az újságíró és politológus diákoknak szervezett szakmai összejövetelt a Brassais Véndiákok Egyesülete által működtetett Tóbiás Ifjúsági Házban rendezték. Bakk Miklós, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományok Karának oktatója, a tábor főszervezője elmondta, hogy tavalyhoz képest előrelépésnek számít az előadások tematikai változatossága és a meghívottak sokszínűsége. A meghívott előadók között politológusok, szociológusok, jogászok, politikusok és újságírók voltak, akik a sajtó és a politika viszonyrendszerét, az erdélyi sajtó jobb és bal oldali polarizációját, illetve az RMDSZ és a sajtó viszonyát boncolgatták, többnyire a kérdések elméleti hátterére összpontosítva. /B. T., S. B. Á.: Véget ért a II. Torockói Diáktábor. Szakmai összejövetel politológusoknak, újságíróknak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

2003. szeptember 29.

Egésznapos ünnepi rendezvénysorozattal emlékeztek meg Torockón a Tóbiás-ház tízéves fennállásáról: a Brassais Véndiák Alapítvány ifjúsági szabadidő központjában egy évtized alatt többezren megfordultak. Egy héttel korábban megnyílt a Székelykő árnyékában című festészeti kiállítás, Kováts Ildikó rajztanár-festőművész képei Torockó mesebeli világát idézték. Ugyanott Felházi Ágnes képzőművészetis diák kiállítása nyílt meg. Többszáz facsemetét ültetett el a Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanári karából álló ünneplők csapata. Szabó Zsolt, a Brassais Véndiák Alapítvány elnöke a ház történetét ismertette. Tíz évvel ezelőtti segítségkérő felhívásukra jelentkezett többek között Tóbiás Károly is, akinek nagyapja Torockóról származott el, ő adta a pénzt a telekre és a házra, nekiláthattak az építkezésnek. Tíz esztendeje ünnepelték a házavatót. Rengeteg programot szerveztek gyerekeknek, felnőtteknek. Szép eredményeket mutathat fel az itteni rajztábor, a néptánctábor, közgazdász hallgatók is évente kijönnek, mintegy 11 ezren látogatnak el ide egy évben. Brassai Sámuel Torockószentgyörgyön született, az utolsó magyar polihisztorként szokás számon tartani, az ő szellemében tevékenykednek. Felolvasták Tóbiás Károly özvegye, Vörös Katalin levelét, majd a Brassai-líceum vezetősége, Kósa Mária igazgató és Sebestyén Éva aligazgató is megosztotta ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel. Délután a brassais diákok és véndiákok előadása következett. /Sándor Boglárka Ágnes: Tízéves a torockói Tóbiás-ház. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./


lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék